„Amikor kijöttem a terápiáról, úgy éreztem, hogy nem látom a fától az erdőt… Bizonytalanság és félelem volt bennem annak kapcsán, hogy a terápia izolált környezete után a kinti világban „élesben” hogyan fogom tudni megállni a helyemet, hogyan fogom tudni az életben azokat az utamba kerülő akadályokat, helyzeteket megugrani, kezelni, amelyeket azelőtt a szerhasználattal tudtam csak túlélni, de legalábbis tompítani. Tamással és Zolival (vagy a Kitaposott Ösvény stábjával) azért kezdtem el dolgozni, mert abban bíztam, hogy a programjuk a segítségemre lehet abban, hogy a mindennapi élet útvesztőiben megtaláljam a helyes utat, a megoldásaimat a problémáimra, hogy képes legyek az életem bármely területén újra józan és felelősségteljes döntéseket hozni. Azzal már a terápián is szembesültem, hogy a szerhasználatom csak a jéghegy csúcsa volt, az igazi probléma annál sokkal mélyebb és szerteágazóbb: a kényszeresség, megszállottság, a perfekcionizmus, a végletesség és a megfelelési kényszer már gyermekkorom óta rányomták a bélyegüket a működésemre. Tamás és Zoli segítettek annak tudatosításában, hogy a körülöttem lévő embereket, világot nem tudom megváltoztatni, amin tudok változtatni, az saját magam és a dolgokhoz való hozzáállásom. A szabad csoportokon a felépülés különböző szakaszaiban lévő társaimmal meg tudom osztani az elakadásaimat, a tematikus csoportok segítenek a működésem megértésében, a problémák felismerésében és a megoldásukhoz szükséges eszközök megtalálásában, az egyéni konzultációkon pedig konkrétan a napi szinten felmerülő kisebb-nagyobb élethelyzeteket, eseményeket és az azokra adott reakcióimat beszéljük át és vonjuk le a tanulságokat hétről hétre. Mindezek Tamás és Zoli szakmai segítő jelenléte mellett zajlanak, azonban úgy, hogy egy pillanatig sem érzem azt, hogy alá-fölé rendeltségi viszonyban lennénk; sőt ellenkezőleg: úgy ülünk egymással szemben, mint egyik függő a másikkal: ők is kendőzetlenül beszélnek a saját nehézségeikről és megoldási eszközeikről, arról, hogy 15 év felépüléssel a hátuk mögött ők ugyanúgy folyamatosan dolgoznak magukon. Nem rejtik véka alá, hogy a felépülés útján járni nem könnyű, ugyanakkor azt a szemléletet követik, hogy nem kell szenvednünk azért, mert nem használunk, és igenis lehet tisztán és józanul élvezni az életet, és ez is a legfőbb célja az önismereti munkának. Ez az őszinteség, alázat és a segítő szándék és jelenlét teszi hitelessé őket a szememben. A közös munkánk során hétről hétre beszéljük át az elakadásaimat, azt, hogy mi az, amivel dolgoznom kell még; nem sürgetnek, ha valamivel nehezebben boldogulok, és szinte észre nem vehető módon terelgetnek abba az irányba, hogy saját magam tapasztaljam meg és tanuljam meg meghúzni a határaimat. Sokszor én magam nem is veszem észre a változást, de tőlük mindig kapok visszajelzést és ez megadja számomra a reményt és motivációt a folytatáshoz. Tamásnak, Zolinak és a Kitaposott Ösvény programjának köszönhetően napról napra tudatosabban, érettebben és magabiztosabban mozgok a világban, a társadalomban, és ami a legfontosabb: végre jól érzem magam a bőrömben!”

Ibolya